A 18. században, ahogy kezdtek kiépülni az utak, és utazásra és szállításra többnyire lovakat és szekereket használtak, egyre többen tértek át a gazdasági lovak tenyésztéséről az ügetőlovak tenyésztésére. A peruiak ennek ellenére folytatták tipikus lovuk, a Caballo Peruano de Paso tenyésztését. A paso a spanyolok által a 15. században behozott lovaktól származik, amelyek andalúz, berber, fríz és spanyol Jennet lovak keverékei voltak. A peruiaknak olyan lóra volt szükségük, amelyet jól tudtak használni ültetvényeken, ugyanakkor stabilan lovagolható volt meredek hegyes-völgyes terepen is.

Ezt a különleges lovat a tenyésztése során, évszázadokon keresztül keresztezték más fajtákkal. Nincs a világon még egy olyan lófajta, mint a perui paso, amelynél garantélni lehet, hogy az utódok 100%-a rendelkezni fog a pasóra jellemző veleszületett jármódokkal.

A paso izmos, de mégis finom és kecses ló. A mély, mégis ívelt és elegáns. A fajta jellegzetessége a hosszú sörény, a csüdszőrzet, és a magasan ülő farok.

A fajtára jellemző tüzesség ellenére a jellemének is sok figyelmet szentelnek, ezért barátságos és könnyen, kifejező szemek nagyfokú intelligenciára vallanak. A nyaka erősebb, mint a legtöbb könnyű lófajtának kezelhető. A tenyésztésből gondosan kiszűrik azokat a lovakat, amelyeknek nem megfelelő a jelleme, még ha egyébként nagyszerű is a testfelépítésük.A legelterjedtebb színek a sötét bőrön homogén színek: pej, fekete, szarvas bőr, vörös, szürke, világosszürke, egérszürke, grulla és palomino. Nem kívánatosak viszont a kiterjedt fehér jegyek vagy rózsaszínes bőr. A közvetlen berber vérvonal révén ezeknek a lovaknak igen különleges színük is lehet.